szept. 29., Sze | Budapest

Sikeres Élettörténetek -A változás ereje

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a tanév első Sikeres Élettörténetek előadására. Ezúttal Andavölgyi Vivien lesz a vendégünk, aki az Átrium színház házigazgatója, emellett pedig az FMN alumnája. Nagy büszkeség számunkra, hogy ismét egy régi tagunk karrierútját mutathatjuk be előadásunkon!
A regisztráció le van zárva
Sikeres Élettörténetek -A változás ereje

Time & Location

szept. 29. 19:00
Budapest, Budapest, Közraktár u. 4-6, 1093 Hungary

About the Event

Gyakran mondjuk manapság, hogy egyedül a változás állandó, ez az én szakmai utamra mindenképpen igaz. Ugyan jogász-közgazdász végzettségeket szereztem az egyetemi éveim alatt, jelenleg művészetmenedzsment területen tevékenykedem, az Átrium Színház házigazgatójaként. Dolgoztam nagyobb és egészen kicsi cégeknél is, HR illetve kommunikációs területeken, a közös nevező a munkáimban pedig mindig az volt, hogy kikkel és milyen ügy érdekében dolgozunk. Az elmúlt évek történéseinek hatására jöttem rá, hogy ez a legfontosabb iránymutató, amit mindig szem előtt kell tartanom ahhoz, hogy a lehető legnagyobb odaadással és lelkesedéssel végezhessem a munkámat, és az ne szükséges rossz, hanem szellemi és lelki feltöltődés lehessen számomra.

Ha a Te érdeklődésed is felkeltette Vivien izgalmas, fordulatos karrierútja, és szívesen csatlakoznál a beszélgetéshez, akkor tarts velünk szeptember 29-én 18 órától!

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, C Épület, IX. Előadó

Ott találkozunk!

Az FMN Csapata

Share This Event